Sokan hibázunk az életünkben. Nem figyelünk a részletekre, és van, amit természetesnek gondolunk, holott semmi sem az.

2.rész

A kórházban egyedül készülődtem a nagy feladatra...Anyukám és az újdonsült férjem ott hagytak, mert közben húgom is készülődött a ballagására, szóval volt szervezni való bőven. A szülőszoba felé tartottam kisebb-nagyobb fájásokkal. De kezeltem a helyzetet, első szülő kismamaként azt csináltam, amit éppen mondtak. Feküdtem az ágyon, bekötötték az infúziót, és csak magamra meg a kisbabámra koncentráltam. Figyeltem az órát, hány perces fájásaim vannak, de volt még idő rendesen. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik nővérke kiabál egy másiknak, hogy "be kell öltöztetni egy apukát"...elmosolyodtam, és a férjemre gondoltam...megbeszéltük még a terhesség elején, hogy nem lesz jelen, mert nem bírja az ilyesmit (elájul), szóval meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg ő lép be a szobába.

De tévedtem...Ő volt az, az én férjem. Meglepetten és boldogan kérdeztem tőle, hogy mit keres itt. De csak mosolygott és megpuszilt, és odasúgta, hogy "most már itt vagyok". Legyőzte a "félelmeit", és ott volt mellettem. Fogta a kezem, törölte  homlokom, biztatott, hogy minden rendben lesz. És én nyugodt voltam, és hiába erősödtek a fájások, elviseltem, mert ő ott volt mellettem. 10.30 körül kerültem a szülőszobára, 13.15 körül éreztem, hogy itt mindjárt baba lesz. Szóltam a nővérkének, aki már rohant is telefonálni, hirtelen mindenki körbevett, nagy lett a sürgés :) Viszont annyit azért láttam, hogy a férjem szépen kisétált. Ami nem volt gond, mert tudta, hogy ez most az én pillanatom, nekem kell végigcsinálnom, és nem is szerettem volna, hogy lássa. Szép pillanatok voltak, de csak számomra.

13.25 Megérkezett!!! :) Csodálatos érzés volt, megláttam a pici testét, a fejecskéjét, kezecskéjét, lábacskáját. Rögtön megkérdeztem, hogy minden rendben van e...megnyugtattak, hogy gyönyörű, egészséges kislányt hoztam világra, de pár pillanat múlva ki is derült...hangos sírás következett, ami megható, és leírhatatlan érzés volt. Mindenki gratulált, és én a boldogságtól, fáradtságtól kimerülve, megköszöntem mindenkinek. Pár perc pihenő következett...majd megláttam a férjem, kezében a kislányunkkal, Viviennel. Ez volt az a pillanat, amikor csak mi hárman voltunk az egész világon, minden megszűnt körülöttünk. Csodálatos pillanatok ezek, amik örökre bevésődtek a lelkembe..

Hamarosan érkezik a 3. rész... 

Megosztás a facebookon